Kingdom

Kingdom

A megmentés bárkája

Van-e a megmentésnek helye?

2016. szeptember 30. - kingdom

 

barka.JPG

 A megmentés bárkájában vagy?

Úgy hiszem, Jehova Tanújaként nem kell hosszasan gondolkodni, hol található a megmentés bárkája, gyakorta hallhattuk ezt a hasonlatot az emelvényekről. Egyértelmű volt ,hogy a szervezethez való lojalitásunk a megmentés garanciája. Úttörőként hittem(tük), hogy a prédikálásommal segítek az embereknek még időben megtalálni a megmentés egyedüli helyét a modernkori menedéket, a nagybetűs szervezetet. A megmentés mai bárkáját!

A szervezeten keresztül érkezik hétről-hétre az életben tartó szellemi eledel, és a szervezeten keresztül érkezik a válasz minden ügyes-bajunkra. A szervezethez való tartozás tehát nem csupán a forrása a jó szellemiségnek, hanem a megmentés helye maga. A megmentés bárkájában lenni valóban kiváltság, ha figyelembe vesszük, hogy mi vár mindazokra, akik azon kívül vannak. Mindezt csak erősíti a végidőről kialakított kép, ami armageddon csatájában éri el a tetőpontját. Ha még most, időben a szervezethez irányitjuk az embereket, még talán időben bejuthatnak a megmentés jelenkori bárkájába, gondoltuk egykor. A prédikálásnak pont ez adott egyfajta töltést, amit ha lehámozzuk rólla a lényegtelen külső héjjakat, akkor voltaképpen nem is szól másról mint, hogy élni fogsz vagy meghalsz. Cikkünk képével élve tehát hittük, vagy bemégy most a szervezetbárkába, vagy kint maradsz és meghalsz.

Ennyire egyszerű a kép. Azonban a szervezet, bárkával való aposztrofálásával alapvető problémák vannak. Noha van benne valami logikai egyszerűség, de a szépséghibája mégis az, hogy a biblia nem ad alapot a jelenkori keresztény megmentést Noé napjainak bárka védelméhez hasonlítani úgy ahogyan azt a tanúk teszik. Mint látni fogjuk, ennek valóban nagyon egyszerű bibliai okai vannak.

Mi is nevezhető a megmentés barkájának napjainkban? Vajon a biblia támogatja azt a nézetet, hogy valamilyen szervezet, legyen az bármelyik is, a megmentés egyedüli helyének nevezze önmagát?

Nem titok, hogy a megnevezés Noé napjainak bárkájával van összefüggésben, ami valóban a megmenekülés eszköze volt akkor Noé és szűk családja részére. A bárka rejtekében lenni számukra, valóban egyet jelentett a fizikai életük megmentésével. A kérdés azonban az, hogy ebből a bibliai történetből levezetve alkalmazhatjuk-e a képet bármi másra, ami a bárka védelmét nyújthatja, mint ami az Isten általi megmentés eszköze lehet napjainkban? Mint látjuk ez lehetséges, a szentírás megteszi ezt, de nem úgy mint ahogyan a szervezet él vele.

Péter apostol élt a szemléltetés eme eszközével, de mint látni fogjuk sokkal mélyebb rétegeket érintett vele. Ezzel tulajdonképen, már rövidre is zárta a szabad alkalmazhatóság lehetőségét a bárka képnek.

Elsősorban jó lenne elmélkedni azon, hogy vajon a megmentés bárkája kifejezés valóban rá illik-e napjaink bármelyik szerveződésére. Vajon alkalmazható-e a kép arra, hogy leírjunk vele egy olyan zárt emberi közösséget, ami a megmentés bárkájaként vagy helyeként működhet napjainkban, mint ami Isten egyedüli eszköze az emberi élet megmentésére?

Vajon formálhat-e bármely önmagát kereszténynek valló szerveződés jogot arra, hogy az ő közösségükhöz való tartozás a megmentés garanciája?

Talán nem lesz meglepő, de konkrétan a tanúk álltal alkalmazott kongresszusokon sokat hallott a „megmentés bárkája” kifejezés, sajnálatos módon nem tálalható meg a szentírásban. Noha azt mondhatjuk, hogy bizonyos értelemben biblián alapuló kifejezésről van szó, de a szentírás mégis leszűkíti annak alkalmazhatóságát, véget vetve minden más értelmezési lehetőségnek. Pontosabban Péter, csúnyán fogalmazva, már "elhasználta" az alkalmazhatóságát.

Ehez elegendő Péter levelénél kinyitni a bibliánkat és látható lesz miről is beszélek:

1Péter 3:18-20-ig terjedő részeknél.

"Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint. 18.Így ment el a börtönben levő lelkekhez is, és prédikált azoknak,

19.akik egykor engedetlenek voltak, amikor az Isten türelmesen várakozott a Nóé napjaiban a bárka készítésekor. Ebben kevés, szám szerint nyolc lélek menekült meg a vízen át.

20.Most pedig titeket is megment ennek képmása, a keresztség, amely nem a test szennyének lemosása, hanem könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért a feltámadt Jézus Krisztus által,"

kerszt.JPG

A keresztelkedés mint valódi bárkakép (a víz mint pusztító erő).

Mint láthatjuk Péter élt a szemléltetés eme eszközével és Noé történetét alkalmazta a lelki élet egyik alapvető területére, a valódi, nem látszat megtérés fontosságára.

Péter nem beszélt itt arról, hogy a megmentést az garantálná ha valamiféle szervezethez csatlakoznánk, úgy mintha egy modernkori bárkába mennénk. Sokkal inkább arról beszél, hogy egyfajta lelki állapotot kell kialakítani az egyénnek, hogy ugyan azt a védelmet élvezze amit Noé és családja élt át az özönvíz idején.

Ha a kép mögé nézünk, akkor azt is jól látjuk, hogy a víz úgy jelenik meg itt is, mint pusztító erő, mint ami az ó embert elpusztítva egy új ember születését teszi lehetővé ami a tulajdonképen keresztség maga.

Az egyén alapvetően nem megy be sehová, nem csatlakozik feltétlenül fizikálisan egy közösséghez sem, hanem egy sokkal inkább sajátos lelki folyamaton megy keresztül. Átéli a keresztelésének valóságát és igazán megtér Krisztus által a lelkiismerete, személyiségének mélyebb rétegei gyökeresen átformálódnak. Az ó embere így elpusztul mintegy víz álltal. Végeredményben csak ennyiről beszél Péter. Nem arról van szó, hogy a lelki közösségnek nincs szerepe mert van, de ami az egyén megmentését illeti nem ez dominál.

A víz, a keresztségnél is pusztító erőként van jelen az ember életében, de ezúttal is mint Noé és családja esetében, kedvező kimenetelhez vezet. A víz ugyanis jelképesen elpusztította a rosszat, az ó embert és egy új jött létre belőle.

Vagyis ha Péter szavaival élünk és a bárkaképmás a keresztséget jelenti, akkor nem lehet a vita tárgya melyik szerveztet az ami annak minősül ma, sokkal inkább pontosan a keresztség minőséget illetően lehetnének kérdéseink. Valamint a lelki folyamatokkal kapcsolatban, amit az valójában jelképez és amit eredményez egyénileg az életünkben.

Vagyis az elmélkedésem tárgyát sokkal inkább az kellene, hogy képezze, vajon az a keresztség van rajtam, ami Isten által elfogadható, tartalmát és lényeg tekintve hozta azt a változást ami szükséges a megmentésemhez ? A keresztségem valóban azokat a tartalmi és minőségi elemeket hozta, ami megmentésünket rejti magában ? Hiszen az:

könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért a feltámadt Jézus Krisztus által” 20.v

Nem több, nem kevesebb.

Ha eképen nézzük a megmentés bárkája kifejezést:

Mit nem jelent tehát biztosan a bibliai értelemben vett megmentés bárkája?

Nem jelent egy szervezettel vagy bármi más magát kereszténynek valló egyházhoz való elköteleződést! Nem ad létalapot semmilyen szervezetnek arra, hogy magát egyedüli megmentés eszközeként kitüntesse, mint mai korunk Noé bárkájának birtokosa. Sőt sokkal inkább az egyénre irányúló, semmint közösségre.

Máté 24:37-41 "Ahogyan Nóé napjaiban volt, úgy lesz az Emberfiának eljövetelekor is.
38 Mert amint az özönvíz előtti napokban ettek, ittak, házasodtak, és férjhez mentek mind ama napig, amelyen Nóé bement a bárkába,
39 és nem vettek észre semmit, mígnem eljött az özönvíz, és mindnyájukat elragadta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is.
40 Akkor ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik.
41 Két asszony őröl kézimalommal, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik."

Bár Jézus Noé napjaihoz hasonlítja az ő visszatérésének idejét, mégis azt látjuk, hogy nem közösségi megmentés történik majd. Mert lesz aki felvétetik, lesz aki nem, még akkor sem ha történetesen ezek a személyek egy helyen vannak is egy közösségben.

Vagy ehhez hasonlóan:

Márk 13:27 "és akkor elküldi angyalait, és összegyűjti választottait a négy szelek felől, a föld végső határától az ég végső határáig."

Miért kellene összegyűjteni őket(választottait mint személyeket) ha azok már egyébként is egyben lennének mondjuk valami szervezetben? Az én értelmezésem szerint gyűjteni olyasvalamit kell, ami itt-is, ott-is megtalálható szétszortan, ezért is kell elküldeni az angyalokat a négy szél felé.

Amint látjuk, nem erősíti meg a szentírás a bárkamegmentés képének bármiféle jelenkori szervezetel való aposztofálását!

Visszatérve amivel be kell érnünk, amire Péter gondolt és amit jelentett is: Atya, Fiú, Szentlélek nevében való keresztelkedési aktust, valódi megtéréssel. Vagyis egy sajátos szövetséget az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel.

Péter szerint ez a keresztség szövetség az ami a megmentés egyedüli eszköze napjainkban, ami kizárólag Isten és nem emberi kezekben van. Csak ebben az értelemben beszelhetünk a megmentés bárkájáról annak törvényszerű szükségessége nélkül, hogy egy bizonyos közösséghez tartoznánk. Ami persze ellentétes a Tanús "nincs egyéni megmentés" csak közösségi megmentés szisztémával.

Mindezek fényében elmélkedjünk el azon, hogy vajon kiváltság-e egy önmagát megmentés bárkajaként feltüntető szervezethez tartozni ? Van-e valódi bibliai létjogosultsága egy ilyen szervezetnek, főleg ami a személyes megmentésünket illeti. Vagy esetleg egyenesen bibliaellenes és félrevezető? Ha helyes következtetésre jutunk, az a valódi keresztényi szabadság mezejére terelhet minket.

 Kingdom

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kingdome.blog.hu/api/trackback/id/tr858413656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a századik juh 2016.10.01. 05:18:04

"Márk 13:27 "és akkor elküldi angyalait, és összegyűjti választottait a négy szelek felől, a föld végső határától az ég végső határáig."

Miért kellene összegyűjteni őket(választottait mint személyeket) ha azok már egyébként is egyben lennének mondjuk valami szervezetben? Az én értelmezésem szerint gyűjteni olyasvalamit kell, ami itt-is, ott-is megtalálható szétszortan, ezért is kell elküldeni az angyalokat a négy szél felé."

Ez az érvelés remek!

Bár már hallom is a vének válaszát:

sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak. :-)

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2016.10.01. 09:17:56

@a századik juh: A véneknek ha kell, mindenre van egy ügyes válaszuk. Az más kérdés, hogy oda illik-e az adott helyzethez vagy sem. Tudod.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2016.10.10. 18:33:20

@kingdom:

>>" Vajon formálhat-e bármely önmagát kereszténynek valló szerveződés jogot arra, hogy az ő közösségükhöz való tartozás a megmentés garanciája?"<<

Azért erre nagyon érdekes magyarázatot kaptam. Nem biztos, hogy aki bent van a Szervezetben, az üdvözül, de aki kint van-holott lenne lehetősége, hogy bent legyen, az biztos, hogy megsemmisül.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2016.12.21. 11:12:57

"..Mindezek fényében elmélkedjünk el azon, hogy vajon kiváltság-e egy önmagát megmentés bárkajaként feltüntető szervezethez tartozni ? Van-e valódi bibliai létjogosultsága egy ilyen szervezetnek, főleg ami a személyes megmentésünket illeti. Vagy esetleg egyenesen bibliaellenes és félrevezető? Ha helyes következtetésre jutunk, az a valódi keresztényi szabadság mezejére terelhet minket...."
Nagyon jól megfogalmaztad a kérdéseket....hála Krisztusnak..kezdjük érzékelni a valódi keresztény szabadságot.... :) Ami nem az azzal való visszaélést jelenti, inkább azt, hogy utat engedünk neki :)
süti beállítások módosítása