Kingdom

Kingdom

Megadeth

Egy tanú család gyermekből a Thrash Metal fenegyereke?

2016. szeptember 24. - kingdom

 

megadeth_2016.png

Mindig meglep amikor egy-egy hírességről kiderül, hogy Jehova Tanúival kapcsolatban áll, vagy rendelkezett ilyen múlttal. Nem is annyira azon szoktam meglepődni, hogy ez egyáltalán lehetséges, hanem azon, hogy ezen személyek némelyike bizony olyannyira távol áll a Jehova Tanúi által képviselt szellemiségtől, hogy az kiveri nálam a biztosítékot.

Persze tudjuk azt, hogy Michael Jackson, Prince is a tanúkhoz köthetők táborát erősítik. Némi meglepetést talán csak Prince okozott nekem, mivel érezhetővé vált a zenei világában változás a Jehova Tanúihoz való csatlakozását követően.

Viszont a következő személy számomra azért különösen érdekes, mivel elmondása szerint Jehova Tanúi családban nevelkedett és mindezek ellenére a Thrash Metal az egyik legismertebb fenegyerekévé és bálványává vált, aki fényes karriert tudhat maga mögött a 33 éves zenei pályafutását illetően. Érdekes ugyanis a thrash metál műfaj és a tanús múlt, körülbelül olyan messze van egymástól mint Makó Jeruzsálemtől.

A műfaj amit képvisel sokak szerint önmagában is felér egy istenkáromlással. A lázadás kifejezésének egy sajátos eszköze. Lázadás a politikai elnyomás ellen, a háborúk ellen a környezetpusztítás ellen, egyáltalán az egész világrendszer ellen, és minden más rendszer ellen is.

A zenéjét és szövegvilágát sokszor érte támadás sátánizmus, okkultizmus és öngyilkosságra való késztetés miatt. Amelyeket ha alaposan és elfogulatlanul megvizsgálunk láthatjuk, hogy azért nem állják meg a helyüket. Sokkal inkább egy prédikátor ő, aki lerántja a leplet a beteg világunkról, és a mögötte meghúzódó pusztító sötét erőkről.

A nevezett személy akiről most beszélek a Dave Mustaine a Megadeth együttes frontembere egykori ős Metallica tag.

me2.PNG

Egy valóban megosztó személyiségről beszélünk, aki messze földről híres a kábítószeres múltjáról és alkoholizmusáról, valamint hirtelen kiszámíthatatlan haragjáról. De mind-e mellett bizony nem hallgathatjuk el azt, amit elért a Thrash műfajban.

m.jpg

Az ős Metallica tagjaként a kép jobb szélén.

 Több milliós lemezeladások,Grammy jelöléseket és dupla Platina lemezeket tudhat maga mögött.

A Countdown to Extinction 1992-ben megjelent egyik legsikeresebb lemeze csak USA-ban egymillió eladás a megjelenést követően, platina majd dupla platina lemez. A címadó szám az állatvédelem fontosságáról szól, megkapta a Humane Society nevű amerikai állatvédő szervezet Genesis-díját.

meg.PNG

Countdown to Extinction 1992-es album borítója

 Nos, nem régiben járt Magyarországon és sajnos egy sikertelen koncertet tudhatnak maguk mögött a basszus gitáros lábtörése miatt. Július 15-én pénteken lépett volna fel a dunaújvárosi Rockmaratonon. Ami viszont ezután történt az számunkra különösen izgalmas, hiszen egy interjút bevállalt, amiben beszélt a tanús hátteréről, és a szüleivel való kapcsolatáról. Az interjú eloszlatott minden sátánizmussal és okkultizmussal kapcsolatos bárminemű vádat is, és azt is láthatjuk majd mi lehet a mélyen fekvő oka mindennek és annak,hogy a trash metálban találta meg kifejezésének eszközét.

Az interjú sarkalatos kérdése így hangozott Dave irányába:

Hogyan lett belőled hívő ember?

Megint ez a sztori. A sajtó azért fújja fel a "Dave Mustaine megtalálta Jézust"-történetet, mert két zenekarral nem voltam hajlandó egy színpadra lépni. Mert nem értettem, minek kell Rotting Christ (azaz Rothadó Krisztus) néven zenélni? Nem értem a mai napig sem. Tel-Avivban pedig azért nem léptünk fel a Dissecton után, mert előre szóltam, hogy ne legyünk egy napon. Nem akarok sátánista zenekarokkal egy színpadon állni és kész, ez nekem fontos, és ha ezt nem képes valaki elfogadni, pedig jó előre szóltunk neki, akkor nem tudok mit tenni. Ami idegesít, az, hogy Dave Ellefson is hívő, őt mégsem ****### senki érte, csak engem, pedig engem sem az intézményesített vallás érdekel. A legfurcsább meg az, hogy azért soha nem talált meg senki, hogy eredetileg Jehova tanúja volnék, hiszen ilyen családba születtem, így neveltek, és vittem már ki a saját házamból is karácsonyfát, mert a hitem szerint azt nem volt szabad állítani. Ez nem zavart senkit.”

Nos mint a fentiekből kiderül, hogy ő eredetileg Jehova Tanúja volt, mert ilyen családban nevelkedett aki az ünnepekkel is ugyanúgy összetűzésbe került, mint mi is talán egykoron. Aki irtózik a sátánizmustól, és nem hajlandó még csak egy napon sem fellépni ilyen irányvonalat képviselő zenészekkel ami valljuk be, ad neki egyfajta tartást a többi zenekarhoz képest. Persze mindez még nem teszi szenté, de minden képen figyelemre méltó.

Viszont elhangzott egy gondolat a részéről, ami nagyon megfogott magamra, és sok más sortársamra ismertem, akik szintén megbotránkoztak Jehova Tanúi egyházában.

Ahogy mondja:

... engem sem az intézményesített vallás érdekel.”

Ez ismerős kijelentés, ami sok ex Jt. szájából elhangzott már. Miért jutunk mindannyian ugyanoda ahová ő is ?

Hogyan jutott el idáig, akinek Tanú családban felnőve adott volt minden ahhoz, hogy egy életen át megkapja a lelki szükségleteit és a válaszokat az élet égető kérdéseire? Mi gerjeszthet mégis egy tanú gyermekben ekkora lázadást és kitörést a tanú család melegéből?

Azt látjuk ő is megfutotta a maga körét az életben, és felnőtt fejjel úgy tűnik megtalálta Istent, de ezt semmiképpen sem egy intézményes vallás képében és nem a szülei vallási örökségében.Figyelemre méltó számomra, hogy a nagy szakadás és a kapott, belé sulykolt istenkép ellenére is, később kialakult valamiféle stabil istenképe, amit következetesen, makacsul sajátos módon meg is tart, és a zenei szövegvilágát is ez irányítja.

Egy korábbi interjúban amit nem Magyarországon adott, a riporter ismerve a tanús múltat és a tanúk sajátos nézeteit a Dave által képviselt irányzatot illetően, a következő kérdést tette fel:

Ami a családodat illeti, ezzel a névválasztással nem éppen olajat öntöttél a tűzre Jehova Tanúinak? (Az együttesének a neve a Megadeth ugyanis magyarul 'Tömegpusztítás-t' vagy valami hasonlót jelent).

A válasz:

- Annyira nem, mert már volt egy bizonyos távolság közöttünk. Attól függetlenül, hogy milyen karrierem volt, nem gondolom, hogy a problémáim a családommal megoldhatóak lettek volna. Amit tettem, azt azért tettem, mert akartam. Semmiféle gátlásaim vagy félelmeim nem voltak afelől, hogy mit gondoltak.”

 Nos akár, hogy is áll a dolog Dave tudja milyen egy vallásilag bigott családban felnőni, mint közülünk talán sokan. Képes arra a zene nyelvén, amire egy intézményes vallás soha nem képes, hogy megszólítson mélyen a társadalom alján fetrengő, lecsúszott rétegeket olyan embereket, akikről az intézményes vallások is talán levették már a kezüket a tehetetlenségük miatt.

Valljuk be, ebben ő sokkal sikeresebb mint arra valaha is Jehova Tanúi, vagy bármely más vallásszervezet is képes lesz. Dave Mustaine, ha úgy vesszük egy 'világ prédikátor' a maga módján aki a zene nyelvén szólít meg olyan embereket, rétegeket akiket az intézményes vallások már nem képesek elérni, vagy többnyire akiktől tanácstalanul, vagy épp undorodva fordulnak el. Ha talán tanús szemmel néznénk egy félresiklott életről beszélhetnénk, de mint látjuk Dave-nek és a rajongótáborának erről határozottan más véleménye van.

1401x788-photo_supercoll4_300cmyk-pc-travis-shinn-750x400.jpg



forrás:

http://index.hu/kultur/zene/2016/07/18/dave_mustaine_megadeth_interju/

Köszönet L.Gabinak az Angolból fordításért.

Kingdom













 

 

 

 

 

 

 

 

 



 

A bejegyzés trackback címe:

https://kingdome.blog.hu/api/trackback/id/tr438907642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása